Óra

Minden korszakban, az éppen aktuális technológia szerint alkották meg az órát az idő megjelenítésére. Az idő szó szabatosan értelmezve két különböző, bár rokon dologra vonatkozik: az első az időtartam, a második az időpont. Az időtartam a folyamat ideje, amely alatt az esemény lejátszódik. Az időpont egy olyan rövid időtartam, aminek a kezdete és a vége egybeesik. Az ókori görögök ezt úgy értelmezték, hogy az időnek két megjelenési formája van: kronosz és kairosz. A kronosz az időnek az a része, amelyet az óra mér. A kairosz viszont a megfelelő pillanatot jelenti. Vagyis a kronosz a számszerű leírása annak, ami az órán éppen látható, a kairosz pedig az adott körülmények közötti tökéletes időzítés.

Egy analóg óra a folyamatos, ciklikus jelenségek mozgására épül: az árnyék, a pergő homok, az óramutatók, a meghatározatlan és megméretlen, folytonos és végtelen helyzetet befogadó téren haladnak át. Az idő analóg megjelentetési formái tartalmazzák tehát az idő mindkét aspektusát. 

Ezzel szemben, a digitális időmérőnek nincsenek mozgó alkatrészei. A digitális idő nem folyik hanem szökken. Mint bármely bináris döntés, vagy itt van, vagy ott. Csak egy szám, ami időben legtöbbször nem változik. Csak van, de az egyes diszkrét pillanatok között nem létezik. Szóval, a digitális technológia csakis a kronoszt rögzíti.

Jól nézünk ki! Először megalkottuk az analóg órát amivel a valóságos világ idejét ábrázoljuk. Ezzel már el is távolodtunk a valóságtól. Utána megalkottunk egy olyan digitális megjelenítési módot, ami a végtelen sok időpillanat helyett csak azt mutatja, amit a véges időpillanatokban megjelenít.

Sikerült kétszeresen is eltávolodnunk a valóságtól. Tiszta digifrénia! 😟