Metál sztori II.

        Amikor tengeri sót szórunk a vasárnapi sültre, akkor bizony lítium-sóval is meghintjük azt! Ugyanis a lítium a tengeri só lepárlásának egyik felesleges mellékterméke. Ez nem baj, hiszen a lítiumról azt tartják, hogy lelassítja az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását. 

       A becslések szerint az Andok hegyvonulataiban található, több mint 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű és 3656 méter magasan fekvő Salar de Uyuni felszíni sómező rejti a világ legnagyobb lítiumnyersanyag készletét. Ez a világ legnagyobb, durván 100 kilométer átmérőjű sós mocsara, olyan hatalmas, hogy a Google műholdas világtérképén már akkor jól kivehető fehér foltként látszik, amikor még a teljes kontinens is belefér a nagyításba. A Chile-Argentína-Bolívia által határolt háromszög alakú mező rendkívül gazdag lítium sóban, ami az alapanyaga a lítium karbonátnak és lítium hidroxidnak, ami továbbfejleszthető lítium-ion akkumulátorrá. A kinyerés elméletileg pofonegyszerű és technológiailag sem drága: a sós oldatot a napra kitéve focipálya méretű szárítókban párologtatják el. Marad a lítium-klorid. Mivel a területen nem sok csapadék esik, a szárítást a legegyszerűbb módon a természetre hagyják, vagyis a sóoldatot napoztatják. A lítium előállítása így olcsóbb, mint ha az érceiből kellene kivonni, de közel két évig tart, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években a meredeken emelkedő kereslettel csak nehezen tudott lépést tartani a kínálat. Egy kis statisztika.

         A világon ismert lítium nyersanyag tartalék 77%-a a lítium háromszögben található (Bolívia 35%, Chile 33%, Argentína 9%). Az ezt követő tartalékok: Kína (14%), Ausztrália (7,5%), Portugália (0,4%), Brazília (0,3%), USA (0,2%), Zimbabwe (0,1%), Afganisztán (0,1%), majd az összes többi ország 1% alatt. Európában Portugálián kívül két jelentősebb lítium érc lelőhely van, az egyik a csehországi Érchegységben, mintegy 1,4 millió tonna (0,001%), a másik Szerbiában, nagyjából egymillió tonna.

        Úgy tűnik, hogy a jövő SzaudArábiája Chile lesz, hiszen a chilei készletek sokkal olcsóbban kitermelhetők, mint a bolíviaiak, mert közelebb fekszenek a tengerparti kikötőkhöz, és a tengerszinthez képest is alacsonyabban vannak, vagyis nem kell 3600 méterről leszállítani a sót, mint Bolíviában.

         Másrészt a chilei bányászatot egy olyan kormány ellenőrzi, amely jó kapcsolatot alakított ki a világ vezető bányászati óriásaival. Ezzel szemben a radikálisabb baloldali bolíviai kormány nem híve annak, hogy a nemzeti kincset a multiknak kiárusítsa. És van egy másik bökkenő is. Leszámítva a lítium háromszög készleteit, valamint a kínai készletek mintegy felét, a többi jelentősebb készletek jellemzően nem sóoldatban vannak, hanem ércekben, amelynek kitermelése nem versenyképes az olcsó dél-amerikai módszerekkel szemben, ráadásul a kiaknázásuk többnyire komoly környezeti ártalmakkal   jár.

         Lítiumot tavaly mindössze 7 országban bányásztak. A legnagyobb termelők Ausztrália (42%), Chile (33%) és Argentína (14%), ők együtt a világ termelésének 89%-át adták, úgy, hogy a lítium tartalékok felét birtokolják. A többi termelő: Kína (6%), Zimbabwe (3%), Portugália (1%) és Brazília (1%), közülük kizárólag Kína rendelkezik nagyobb tartalékokkal (14%).

         A világ lítiumtermelése 2015-ban 35 ezer tonna volt, a kereslet pedig 2025-re 110 ezer tonnára emelkedhet. Látható, hogy a következő években hiába nő 50%-al a kínálat, ha a kereslet megháromszorozódhat 2025-ig. De a harc a lítium kitermeléséért, szép csendben, már évek óta elkezdődött. Mint látni fogjuk, a leglátványosabban ezt is Kína űzi, amely a legnagyobb beruházónak, kereskedőnek, de ugyanakkor felhasználónak számít, és folyamatosan szerez érdekeltségeket a lítium bányákban is. 

 

(Folytatása következik.) 😊