. Lambda . blog

Aktuális életfilozófiánk szerint erkölcsileg nem számít, hogy valakinek sötét vagy világos bőre van, mint ahogy az sem számít, hogy egy adott intelligenciát szilícium vagy biológiai alapú neuronok működtetnek. Éppen ezért igazán nem várnánk el az ember által létrehozott mesterséges intelligenciától, hogy előítéletes legyen. Pedig van rá számos példa. Az arcfelismerő szoftverek például nehezebben ismerik fel a fekete bőrű emberek arcát, mint a fehérekét. Vagy a humánerőforrás elemző programok általában diszkriminálják az álláshirdetésre jelentkező nőket a férfiakkal szemben. Vagy ha például azt kell meghatározni, hogy ki lesz megbízható adós vagy jó munkaerő, akkor a ma még szilícium alapú intelligencia nagy valószínűséggel nem a barnásabb bőrű embertársaink közül fog válogatni. Miért van ez így? Első látásra azt mondhatnánk, hogy ez azért van, mert a programozó a saját, előítéleteit akaratlanul is beépítheti az általa írt kódba - ezt a jelenséget nevezik algoritmikus előítéletnek....

          Itt a vizsgaszesszió, jó tudni. A szabályozás egy zárt körű hatás-sorozat, értelmezés szerint: valamit irányítás alatt tartani, a kívánt állapotot fenntartani a zavaró tényezők kiküszöbölésével. Legfontosabb eleme a döntés és a következmény közötti visszacsatolás, amely a rendszer működésére vonatkozó információkat kiértékeli, ez alapján meghatározza az előirányozott értéket és visszavezeti a szabályozó mechanizmusba, amely azután összehasonlítja a szabályozó mennyiséggel, s eltérés esetén beavatkozik, vagyis módosítja a rendszer működését olyan formában, hogy a hibajel minél kisebb legyen. A hibajel - az eltérés a valóság és a kívánt eredmény között - fontos követelmény ugyan, de nem elégséges a helyes szabályozáshoz. Szükséges még meghatározni a reakcióidőt is, vagyis hogy a rendszer milyen gyorsan reagál a változásokra. Az is fontos, hogy a visszacsatolás negatív legyen, azaz a hibajel egy olyan kompenzációs folyamatot generáljon,...

          Tudtad? A felrázott sör habzik. Jó, ezt lehet hogy tudtad, de azt már kevésbé, hogy egy egyetemi kutatási projekt témája a felrázott sör kibontása utáni folyadékveszteség minimalizálása volt, valamint az, hogy vajon kevésbé habzik-e ki a sör a felrázott dobozból, ha az ember finoman megütögeti az oldalát. Állítólag elterjedt tévhit, hogy ez a finom ütögetés jelenti a megoldást arra, ha az ember biciklivel megy sörért, és út közben véletlenül felrázza. A paskolgatás utáni bontás hatására ugyan még mindig kihabzik a sör, de jóval kevesebb megy belőle kárba, legalábbis így gondolták a kutatók. A sör megbízható felrázásához az egyetem munkatársai egy külön erre a célra épített gépet vettek igénybe. A sör így is kihabzott. A kutatók megállapították, hogy akár kopogtatták a dobozokat, akár nem, száz doboznyi felrázott sör kinyitásával nagyjából egy doboznyi megy kárba. A kísérlet többszöri megismétlése ugyanarra az eredményre vezetett...

          Kutatás bizonyítja, hogy a cipő nélküli séta során magának a földfelszínnek gyógyító ereje van. A talaj és az ionoszféra egy kondenzátor két lemezének tekinthető, az elektromos térerősség köztük kb. 100 volt méterenként. Ez a globális kondenzátor szép időben sül ki, és a viharok töltik fel. A földfelszín elektronjai a bőrön keresztül a szervezetbe jutva antioxidáns hatásúak, azaz segítenek a szabad-gyökök megkötésében, és ily módon csökkentik a gyulladásos folyamatokat. A kutatások szerint aki „leföldelve” jár, az jobban is alszik, alacsonyabb a stressz-szintje, csökken a pulzusszáma, és jobban működik az immunrendszere.