(M)ilyen műszaki oktatásra van szükségünk?

 

        “Széles körben elfogadott, hogy csupán a tudás révén fokozható a termelékenység és a gazdasági növekedés, és ennek következtében a gazdasági teljesítményben központi szerepet kapott az információ, a technológia és a tanulás.” – így szól a tudásalapú gazdaságról szóló hivatalos jelentés. Ezek szerint, legalábbis a logika alapján, az egyetemek színvonala és száma határozza meg egy nemzet prosperitását.

        De van baj elég! Vélhetően tudásra épülő mai korunkban ugyanis nem egyértelmű a felsőoktatás és a prosperitás közötti kapcsolat. Sőt, kifejezetten alacsony a műszaki oktatásnak az a hányada, amely közvetlenül kihat a termelőképességre.

        Egyrészt a felsőfokú képzés nem arról szól, hogy olyasmit tanítsunk meg a fiataloknak, amivel segíthetjük őket az önmegvalósítás elérésében. Másrészt a felsőoktatás átad ugyan bizonyos termelőképességgel kapcsolatos tudást a hallgatóknak, de ma már megjelent, sőt dominál egy ennél fontosabb funkciója, az, hogy megállapítsa az egyes személyek besorolását a foglalkoztathatósági hierarchiába. Nézzük meg, mit is jelent ez a való életben.

        A legtöbb szakmában a speciális tudást ma már nagyrészt munka közben lehet, sőt ott is kell elsajátítani. Ami az egyetemi tanulmányokból számít, az az általános műszaki intelligencia, a fegyelem és az, hogy valaki mennyire képes saját magát megszervezni.

        Az a tény, hogy elvégeztünk egy egyetemet, arról ad jelzést a potenciális munkaadónak, hogy valószínűleg okosabbak, fegyelmezettebbek és szervezettebbek vagyunk azoknál, akik nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. Az egyetemet végzettek közel 80%-át ezért és nem a speciális szakmai tudásukért alkalmazzák, amelyre jó eséllyel amúgy se nagyon lesz szükségük leendő állásukban.

      Azzal, hogy a felsőoktatás egyre nagyobb hangsúlyt kapott, egy egészségtelen dinamika bontakozott ki. Amint az egyetemre járók aránya meghalad egy kritikus értéket, például 50%-ot, az embereknek muszáj egyetemre járniuk, hogy tisztességes munkát tudjanak kapni. Nem járni egyetemre hallgatólagosan azt jelenti, hogy a képességeloszlási görbe alsó felében helyezkedünk el, ami nem a legjobb ajánlólevél amikor elindulunk munkát keresni.

      Tehát a fiatalok egyetemre kezdenek járni, miközben tisztában vannak azzal, hogy ott csak vesztegetik majd az időt olyan tárgyak tanulásával, amelyekre munkájukhoz soha nem lesz szükségük.          De ha a felsőoktatás iránti igény megnő, az további egyetemi férőhelyek létesítéséhez vezet, ami tovább növelve az egyetemi beiskolázási arányt, még jobban növeli azt a nyomást, hogy egyetemre muszáj járni. Ez a pozitív visszacsatolás bizony nagyon hamar az diplomák elértéktelenedéséhez vezet.

        Ha már mindenkinek van egyetemi diplomája, akkor feltétlenül mesterszakra kell járni, és jobb lenne majd egy PhD fokozat is, hogy ki lehessen tűnni a többiek közül, noha e további fokozatok relevanciája minimális lesz a jövendő munkához. Statisztikákra alapozott egyszerű gazdasági elemzéssel kimutatható, hogy a 10-20%-nál nagyobb műszaki egyetemi beiskolázási arány teljesen szükségtelen, a többit elvesztegetik a szelekció nullaegyenlegű játékára!

        Az oktatás értékes tevékenység, de fő értékét nem a termelékenység növelésében kell keresni, hanem abban, hogy hozzásegít ahhoz, hogy kibontakoztassuk tehetségünket, valamint tartalmasabb és szabadabb életet élhessünk. Ha abban a hitben fejlesszük oktatásunkat, hogy az majd gazdaságunkat fogja erősíteni, akkor nagyon csalódni fogunk. Vissza kellene fogni tehát a felsőoktatással kapcsolatos túlzott lendületünket, amely a diplomák elértéktelenedéséhez és a felsőoktatásba történő hatalmas és indokolatlan beruházásokhoz vezet.

        Fordítsunk inkább jóval nagyobb figyelmet a termelésben résztvevő vállalkozásokat támogató intézmények létrehozására és fejlesztésére. Sőt a vállalkozásokba is toljunk pénzt, irányítottan, megteremteni a feltételeket az alkalmazottaknak a legmagasabb fokú célzott gyakorlati műszaki tudás elsajátítására, akár jól képzett egyetemi oktatók bevonásával az elméleti alapozásba, vagy az innováció és kreáció ösztönzésére.

     Persze az oktatás egy jelentős részét eleve nem is szánja senki arra, hogy emelje a termelőképességet. De tanítjuk, mert hisszük, hogy gazdagabbá fogják tenni az életünket. Ez továbbra is az egyik fontos indoka az oktatásba történő befektetésnek, habár olyan korban élünk, amikor mindinkább, mindenről azt feltételezzük, hogy a termelőképesség növekedéséhez történő hozzájárulásával kell igazolnia létezését.