Össze/vissza csatolások

Kezd már feltűnő lenni, hogy a kutatás-fejlesztésre irányuló befektetések túlnyomó többsége olyan innovációkba áramlik, amelyek kifejezetten a munkások kiiktatására vagy jobb esetben szakképzetlen munkavégzésre való degradálására törekednek. A jelenséget úgy hívják, hogy a munkaerő kímélő automatizált technológia promoválása, lefordítva: a munkás helyét átveszi a gép.

Bizony, ott tartunk, hogy a gépek túlnőnek eddigi eszközként betöltött szerepükön és maguk válnak önálló munkásokká. Magunknak kerestük. A jólét, amit megteremtettünk, a technológia hihetetlen mértékű fejlesztésének az eredménye és ennek a fejlődésnek az volt a legerősebb hajtóereje, hogy megállás nélkül kerestük, hogyan lehetne egyre eredményesebben takarékoskodni a humán munkaerővel.  Most megkaptuk. A feltartóztathatatlan, technológiaalapú trendet, ami a fokozódó munkanélküliség és a növekvő egyenlőtlenség felé sodorja az emberiséget. Mivel már elértük az exponenciális fejlődés meredekebb szakaszát, ez a jelenség a közeljövőben soha nem látott változásokat fog okozni, és nemcsak a jövedelmek, hanem a fogyasztás terén is.

Mert van még egy kis bökkenő, ugyanis a munkások egyben maguk a fogyasztók is. Vagyis ők akik a gazdaságban előállított termékeket és szolgáltatásokat megvásárolják. A gépek nem fognak vásárolni soha semmit, ők nem fognak fogyasztóként viselkedni. De ahogy a folyamatos automatizálás miatt csökken a munkahelyek száma és a jövedelmek nagysága, mind többen veszítik el vásárlóerejüket, ti. a jövedelmüknek azon részét, amely megteremtené a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen piaci keresletet. A kereslet pedig azt jelenti, hogy az emberek vágynak valamire, vagy szükségük van valamire és azért a valamiért hajlandók is fizetni. Csakhogy az emberek túlnyomó többsége a munkájuk révén jutnak hozzá a fogyasztáshoz szükséges vásárlóerőhöz. Ha nem lesz, aki megvegye, amit a gépek termelnek, a gyárak előbb-utóbb bezárnak és nehéz elképzelni, hogy a jövőben hogyan fog működni ez a tömeggyártáson alapuló piacgazdaság, amelyben élünk.

Most nézzük meg az érem másik oldalát is. A technológiai fejlődés folyamatosan növeli az egyenlőtlenséget a fogyasztás terén azáltal, hogy növeli az egyenlőtlenséget a jövedelmek terén. A sikeres cégtulajdonosok, a részvényesek, a nagybefektetők, a vezető pozíciók biztonságában élők jövedelme egyre nő, és bizony nő a fogyasztásuk is. De a piacon nemcsak az számít, mennyit költenek az emberek, hanem az is, hogy a pénzt hányan költik el. Igaz ugyan, hogy egy kis létszámú gazdag elit csoport egyre növekvő arányban fogyaszt mindenből, amit a gazdaság előállít, de egy milliomos talán vesz magának egy Lamborghinit, esetleg ötöt, de biztosan nem fog több tízezer autót megvenni. Hasonló a helyzet a szolgáltatások terén is. Ráadásul a gazdagok jövedelmüknek sokkal kisebb hányadát költik el, mint a középosztálybeliek, a szegényekről nem is beszélve. Következtetés: a fogyasztás mértéke mindenképpen csökkenni fog az egyenlőtlenségek növekedésével. *  

Foglaljuk akkor össze: hamarosan és elkerülhetetlenül beköszönt egy olyan kor, amelyben a hagyományos munkahelyekből rohamosan kevesebb lesz, ami fogyasztók vásárlóerőhöz való jutását csökkenti, a technológiai fejlődés pedig valószínűleg még tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket aláásva ezzel a fogyasztói bázist. Ennek következménye pedig a meredeken csökkenő kereslet a termékek és szolgáltatások iránt, mivel a fogyasztók egyre kevésbé rendelkeznek majd a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges vásárlóerővel, ami rövid távon a gazdaság hanyatlásához fog vezetni.

Amit mi gazdaságnak nevezünk, az valójában az előállított és értékesített termékek és szolgáltatások összértéke. A fogyasztás tehát egy alapvető fontosságú gazdasági funkció, ami jelenleg a széles körben megoszlott vásárlóerőnek köszönhető, amit a munkavállalás tesz lehetővé. Mivel ez, mint láttuk, a továbbiakban nem fog működni, egy olyan modellt/algoritmust kellene találni, amelyik megoldja, hogy a munkával szerzett jövedelmen kívül másfajta módszerrel is elosztható legyen a vásárlóerő. Végül is éppen a technológiai fejlődésnek köszönhetően, egy adott magas szintű anyagi jólétet elérve, a társadalom mindenkiről fog tudni gondoskodni, aki szorult anyagi helyzetbe kerül. A nemzet összgazdasági prosperitásából mindenkinek részesülnie kellene, hiszen a munkaerőpiacot átformáló technológiák egy generációk óta tartó, számtalan résztvevővel zajló, sokszor az adófizetők pénzéből finanszírozott munka eredményeképpen jöttek létre. Bizonyos mértékig méltányos tehát, ha ezt a felhalmozott haladást olyan erőforrásnak tekintjük, ami a polgárok tulajdona. De pillanatig se forduljunk kommunista modellek felé, véletlenül se államosításra és velejáróira gondoljunk, hanem inkább egy bizonyos fajta társadalmi osztalék bevezetésére, ami azért szintén radikális megoldás lenne és alapjaiban szervezné át a gazdaság működési szabályait.  

Ilyen értelemben, egy nagyon eredményes megoldás lehetne valamiféle garantált alapjövedelem biztosítása az állam részéről. Ez egy feltétel nélküli jövedelmet jelentene, amelyet megkapna minden felnőtt korú állampolgár, függetlenül attól, hogy van-e más jövedelemforrása. A megoldás egyrészt stabil biztonsági hálót nyújtana, másrészt meghagyná az egyénnek a választás szabadságát. Persze egy alapjövedelem-tervezet egy egész sor ösztönző és korlátozó rendelkezést kéne tartalmazzon, hogy elejét vegye a visszaéléseknek. ** A lényeg, hogy a megoldás ne vegye el a munkához való ragaszkodást és motivációt, hiszen a közeljövőben a gazdaság még mindig erősen függ majd az emberi munkaerőtől. Az is fontos, hogy a bevezetés során jelentkező malőröket maga a rendszer tudja korrigálni. ***

A nagy kérdés, hogy fenntartható-e a gazdasági növekedés a vásárlóerő közvetlen újraelosztása révén, pl. garantált alapjövedelem biztosításával, vagy meg kell változtatni a fejlődés irányát mert túl sok a gép, ami szükségtelené teszi az emberek munkáját? Ha ez nem elég, nos, az exponenciális fejlődés meredek szakasza még sokkal ijesztőbb helyzetet is teremthet. Tudod, jön a mesterséges szuper-intelligencia, majd a szingularitás (lásd ugyanitt az Én szóltam, Milyen evolúció, Haladás van, Jövőkép, Mesterséges Intelligencia, és Legyél-e szép kiborg című blogokat).

Addig is, barátkozzunk a társadalmi osztalék gondolatával és ne tartsunk attól, hogy a gazdaság vonatán túl sok lesz a potyautas és túl kevesen lapátolják majd a szenet a kazánba, hiszen már egy ideje villamos mozdony húzza a vagonokat.  

_______________________________

Lábjegyzetek:

 

* Ha a fogyasztói kiadások ideglenesen mégis nőnének, az az átlagfogyasztók eladósodásának a rovására történhetne, ami ugye végső soron nem tartható fenn örökké. Ezen kívül még arra a tényre is kell figyelni, hogy a fejlett gazdaságú országoknak egyre idősebb lesz a lakossága. Mivel a nyugdíjba vonulóknak feltehetően csökken a jövedelme, csökken a termékek és szolgáltatások iránti kereslete is. Kivétel az egészségügyi ellátás, amire egyre többet költenek.  

** A cél egy általános védőháló létesítése, de úgy, hogy azért ösztönözze az embereket, hogy ne hagyjanak fel a munkával, sőt a lehető legnagyobb produktivitásra törekedjenek. Tehát önmagában csak minimum életszínvonalat biztosítana, nem luxust, de magasabb alapjövedelmet kaphatnának a tanultabbak, iskolázottabbak, azok, akik jelentkeznek önkéntes közösségi munkára, részt vesznek környezetvédelmi projektekben stb.  Akár a hagyományos munkavégzéssel velejáró egyéb ösztönzőt is lehetne alkalmazni.

*** Ha például az alapjövedelem túl nagy és így arra ösztönzi az embereket, hogy többé ne dolgozzanak, akkor két eset lehetséges. Vagy az adott gazdaság elég izmos ahhoz, hogy minden kieső munkát pótolni tudjon a technológiai fejlődés, vagy munkaerőhiány alakul ki, nő az infláció és az árak emelkedése miatt csökken az alapjövedelem vásárlóértéke, ami miatt az emberek újra motiváltak lesznek a munkavállalásra. Nagy dolog a negatív visszacsatolás!