Genopolitika

           Komoly evolúciós és mint olyan genetikai oka van annak, hogy hogyan oszlanak el az emberek a politikai spektrum mentén. Ma már a modern agyszkenelő eljárásoknak köszönhetően meg tudjuk állapítani, hogy a vizsgált személy melyik pártot támogatja. Bizony. A konzervatívoknak nagyobb az amigdalájuk, ami a félelem és szorongás közben aktív agyterület, a liberálisoknak viszont az elülső cinguláris kéreg foglal el több helyet, ami az ösztönös gondolatok kritikus elemzésének agyterülete. Tehát a konzervatívok kiválóan észlelik a lehetséges fenyegetéseket, a liberálisok pedig kitűnnek a fenyegetések kiértékelésében. Ezek az egymást kiegészítő készségek nagyszerűen vihetnék előre az emberiséget, … egy együttműködő társadalomban.

Mit tesz Isten, maga a génállományunk gondoskodott róla, hogy társadalmunk ne legyen együttműködő. Most nem arról van szó, hogy hiába is próbálkozunk elérni, hogy meggyőzzük a másik oldalt. Ez lehetetlen, mert mint látjuk, nem csak arra kérnénk őket, hogy változtassák meg a véleményüket, hanem ezzel azt is kívánnánk, hogy változtassák meg az agyszerkezetüket. Az igazi probléma inkább azzal van, hogy nem tiszteljük egymás értékeit, nem lépünk fel a szélsőségesekkel szemben és egyszerűen nem tudjuk figyelmesen meghallgatni a másik oldal érveit. Az okát bizony-isten nem brit tudósok állapították meg, de így hangzik: törzsi csoportgondolkodás nyújtotta rövid távú dopaminjutalom függőség. Egyszerűbb megmagyarázni.

Társas lényekként agyunk hajlamos bizonyos csoportok elvárásaihoz alkalmazkodni. Ehhez fel kell adnunk individualitásunkat és ekkor szem elől téveszthetjük, hogy hogyan is szoktunk viselkedni. Agyunk szereti magát hasonló gondolkodásúakkal körülvenni. Ha azt halljuk, hogy valaki egyetért velünk, minden esetben dopaminjutalomban részesülünk.  Csoportgondolkodás akkor jön létre, amikor két vagy akár több csoport különböző véleményen van és minden tagjuk verseng az előre jutásért saját csoportja hierarchiájában, véleményük extrémebb verziójának kifejezésével. A mérsékeltebb nézeteket valló csoporttagok, a megfelelés érdekében kénytelenek a szélsőségeseket követni, különben a kiközösítést kockáztatják az egyre radikálisabbá váló csoportban. Minél több agy működik együtt és támogat egy gondolatot, az annál valószínűbben válik hiedelemmé majd meggyőződéssé. Amikor pedig meggyőződésünkről van szó, ritkán vagyunk objektívek és racionálisak.  Agyunknak van az a rossz szokása, hogy csak azokat a bizonyítékokat veszi figyelembe, melyek megerősítik aktuális meggyőződését. Ez van, agyunk érzelmi része sokkal korábban fejlődött ki és jóval régebb óta van velünk, mint az újabb értelmi képességeink. Na ezért peregnek le rólad falra hány borsóként a más nézetet vallók szavai.

Szeretjük azt gondolni, hogy politikai nézeteinket objektív kritikus gondolkodásra való képességünk által értük el, pedig csak arról van szó, hogy adott genetikai változatok adott személyiségjegyekre tesznek hajlamossá. Ezt felismerve, rögtön megindult a politikai szimpátiához köthető gének utáni hajsza. Például a DRD4 gén, ami egy dopaminreceptort kódol, különösen jól korrelál azzal, hogy melyik irányba szavazunk. Ahogy már sejtheted, a liberálisok e gén egy másik variánsát hordozzák (a DRD4-7R verziót), mint a konzervatívok.

Genomunkat hárommilliárd nukleotid sorrendje határozza meg, mintegy 21 ezer génszekvenciát alkotva. Az emberek közötti különbség génszekvenciájuk közötti eltérésből adódik, amit csak tovább fokoznak a génkifejeződésre ható epigenetikai hatások. Génjeink számos hormont és enzimet kódolnak, olyanokat is, amelyek közvetve vagy közvetlenül szabályozzák agyunk működését és így jelentős a szerepük abban, hogy hogyan reagálunk a potenciális veszélyekre, a stresszre és a konfliktusokra, ez pedig bizony összefügg politikai hovatartozásunkkal. Például a hatékonyabb tesztoszteron termelést kiváltó génvariánsokkal rendelkezők inkább a liberális nézetek felé hajlanak, míg az erős oxitocintermelő génekkel rendelkezők inkább konzervatív irányultságúak, mivel az oxitocin befolyásolja a másokba vetett bizalom érzetét. A genetikusok eredményein felbátorodva, a neurológusok érdekes különbségeket figyeltek meg a konzervatívok és a liberálisok agya között.  Felhívva a figyelmet arra, hogy jelenlegi tudásunk szintjén a genetikai variáció jelenléte csak hajlamról árulkodik, nem pedig bizonyosságról, a következő eltéréseket vették észre.

A vizsgálatok szerint, a liberálisok általában nyitottabbak, kreatívabbak, kíváncsibbak és újdonságkeresőbbek, míg a konzervatívok fegyelmezettebbek, hagyománykövetőbbek és jobban szervezettek. A liberálisok a változást pártolják és inkább szkeptikusak, míg a konzervatívok a tradícióra támaszkodó stabilitást szeretik és inkább vallásosak. A konzervatív egyetemi hallgatóknak nagyobb eséllyel van vasalódeszkájuk, zászlójuk, sportposzterük és tiszta kollégiumi szobájuk, míg a liberális hallgatókra inkább a könyvhegyek, világtérképek, a sokféle zene és kevésbé rendezett szoba jellemző. A liberálisok általában jobban tolerálják a bizonytalanságot és értékelik az összetett dolgokat, míg a konzervatívok általában gyors és kis erőfeszítéssel járó döntéseket hoznak, mert a világot egyszerűbben, inkább fekete-fehérnek látják.

Láthatjuk, egyik megközelítés sem feltétlenül jobb a másiknál, inkább kiegészítik egymást. Vannak helyzetek melyek gyors döntést igényelnek, más helyzeteket átgondoltabban kell megközelíteni. Azon kéne dolgozzunk, hogy egyensúlyba hozzuk a két szemléletet. Csak hát a sárdobálás jobban passzol genetikai modellünkhöz. Ilyen, ha génvezérelt még a politika is.