Lélek

Párezer éve már megírták öreg kínaiak, hogy ne higgyünk semmiben, ehelyett következtetéseket vonjunk le az elérhető bizonyítékok alapján.* A következtetéseknek megvan az az előnye, hogy lecserélhetjük őket, ha közben új adatok, információk jelennek meg. A hiedelmekkel viszont már nem ilyen egyszerű elbánni.

Agyunk igen fogékony spirituális képek és benyomások létrehozására, mert tart a bizonytalantól való szembesüléstől. Ez tisztán biokémiai folyamatokkal megmagyarázható. Az agy energiatakarékosságra van berendezkedve. A kisebb fogyasztás érdekében gyakran a rövidebb mentális utat választja. Ahelyett, hogy mind újabb és újabb szenzoros adatokat olvasna be és értelmezne, helyette mintázatokat keres, extrapolál és feltételezéseket alkot. Bizony, könnyen lesz a dologból meggyőződés, az átértékelés ezek után már nagyon nehéz, mert a bevésett meggyőződéstől való válás fájdalmas. Annyira megbízunk a feltételezéseinkben, hogy akkor is ragaszkodunk hozzájuk, ha tagadhatatlan bizonyítékot kapunk az ellenkezőjéről. Sőt, a bizonyítékok nem csak hogy nem győzik meg azokat, akik magukban már eldöntöttek egy kérdést, hanem csak olyan bizonyítékokat vesznek figyelembe, amelyek megerősítik aktuális meggyőződésüket. Ezt úgy hívják, hogy kognitív disszonancia.

Ez baj, mert amikor egy információt nem amiatt utasítunk el mert hamis, hanem azért, mert kényelmetlen, azzal kárt okozunk önmagunknak. Nem logikus a bizonyítékok semmibevételével élni, és megérdemeljük az ezért a kapott büntetést, a gyengeségeink erősítését. A legnagyobb méretű bibliai kognitív disszonanciát Galilei okozta és 350 évig tartott e szánalmas viselkedés. Ez van, ha meggyőződéseinkről van szó, nem vagyunk sem objektívek, sem racionálisak. Mert ahhoz, hogy megváltoztassuk a véleményünket, előbb az agyszerkezetünket kéne megváltoztatnunk. Ezért még a hegynyi bizonyíték és a következetes logika sem rendíti meg a bizonyíthatóan hamis meggyőződéseket. Ráadásul, minél több agy támogat egy gondolatot, az annál valószínűbben válik a kultúrát átható hiedelemmé.

Nézzünk egy jó példát. Már régóta keressük a választ a lét alapvető kérdéseire: honnan jöttünk, mi az élet értelme és mi történik, miután meghalunk.  Bár nincs kézzelfogható bizonyíték, hogy képzeletünkön kívül létezik valami több, mint az agyunk által tapasztalt tudatosság, többségünk mégis szokatlanul fogékony a spirituális tanításokra és hiszünk a láthatatlanban. Ősidők óta létezik a gondolat, hogy egy anyagtalan és oszthatatlan lélekkel rendelkezünk, mely túléli a testünket. Nézzünk szembe a rideg valósággal: a mai modern kísérleti eljárások, kutatások bizonyítják, hogy minden gondolatunk, érzelmünk és érzésünk biokémiai természetű. Neurotranszmittereknek nevezett agyi vegyületek keltik őket, melyek meghatározott agyi területeket ingerelnek. Viselkedésünk alapját tehát neurofiziológiai folyamatok irányítják, nem pedig valami misztikus, bennünk élő szellem. A gének kódolják a neurotranszmittereket gyártó enzimeket, de azokat a receptorokat is, amelyekhez kapcsolódnak. Lehet, hogy még nem értjük teljesen, hogyan működnek ezek a folyamatok, azt viszont már tudjuk, hogy működésükhöz nincs szükség lélekre. Az agyunk gondoskodik mindarról, ami elvileg a léleknek lenne a feladata.

Képalkotó eljárásokkal láthatóvá tettük agyunk rejtett komponenseit, a gondolati folyamatokat, emlékeket, érzelmeket. Valós időben figyelhetjük az agyi aktivitást és lehangoló ismeretekre tettünk szert arról, hogy hogyan gondolkodunk a számunkra fontos meggyőződésekről. Ha meggyőződésünket valaki kétségbe vonja, az agyunk amigdalája növekvő aktívitást mutat, mintha fenyegetést érzékelnénk. Ha azt halljuk viszont, hogy valaki egyet ért velünk, minden esetben dopaminjutalomban részesülünk. Ezt hívják megerősítési torzításnak. Csúnya szokás, de bennünk él, mert agyunk érzelmi része jóval régebb fejlődött ki, mint az értelmi képességeink. Azt is meg tudjuk állapítani, hogy a nemkívánatos viselkedésformák, mint az erőszak, függőség vagy depresszió nem az anyagtalan lélekből erednek, hanem az agy anyagcseréjének problémájából.  Meg tudjuk nézni, hogy a hosszú távú emlékek eltárolása idején strukturális átalakulás figyelhető meg az agyban.

Az anyagtalan léleknek immunisnak kellene lennie a testre ható fizikai anyagokra. Márpedig a heroin hallucinációkat okoz. A paracetamol csökkenti az empátiát. A koleszterincsökkentők jelentős hangulatváltozásokat okoznak. A hiányos táplálkozás, a dehidratáció erőteljes hatással van a gondolkodásunkra.   Ha a lélek változatlan és anyagtalan lenne, az agy fizikai sérülése nem lenne képes megváltoztatni azt, akik vagyunk. Márpedig az agysérülés károsítja a személyiséget. Megváltozik a viselkedése annak, akinek veszettsége vagy agydaganata van. Ha lelkünk független volna az agyunktól, nem működne a lobotómia, az érzéstelenítés és a Novokain sem. Az Alzheimer nem lenne szabad megfosszon az emlékeinktől. Az agysérülés memóriaproblémákat okoz, ez is azt mutatja, hogy emlékeink tisztán neurológiai jelenségek. A hasított agyú emberek féltekéi nem működhetnének egymástól függetlenül, mintha két tudatos elméjük lenne. Neurológiai rendellenesség vagy betegség okozta agyi változások hatására, emberek vallásos hitet alakítanak ki, vagy veszítenek el. A déjá vu érzést a limbikus rendszer pillanatnyi hibás működése okozza. Még sorolhatnánk.

Bármi, ami megváltoztatja agyunk működését, ha csak egy kicsit is, az megváltoztatja viselkedésünket. Ma már a neurobiológusok erőteljes érzelmeket és emlékeket is képesek előhívni úgy, hogy elektromos impulzusokat alkalmaznak az agyszövet meghatározott részeinek a stimulálására. A spirituális benyomások szó szerint a fejünkben születnek. Sokan számolnak be testen kívüli spirituális élményekről, főleg azok, akiket fejbe vertek, különös gombákat ettek, epilepsziás rohamuk volt vagy egyszerűen csak elképesztő álmot láttak. De a testenkívüliség érzését akár mesterségesen is előállíthatjuk, elég az agyat egy elektróddal piszkálni. Nincs rá bizonyíték, hogy a képzeletükön túl is létezik ilyen tartomány. Csak arról van szó, hogy megmagyarázhatatlan eseményeket vagy furcsa egybeeséseket természetfeletti erőknek tulajdonítunk.

Akkor, hogy is állunk a lét kérdéseivel? Honnan jöttünk?  Még nem tudjuk biztosan. Mi az élet értelme? Talán tudjuk a választ: a tudatosság öröme, amelynek minden pillanata értékes ajándék. Mi lesz a halálunk után? Biztosan tudjuk a választ! Ugyanaz, mint a születésünk előtt. Nem lesznek érzéseink, mert nem fogunk létezni többé.

_____________________________________

*  Ha azt akarod, hogy a tudás tisztán álljon előtted, sose legyél érte vagy ellene – Szeng Can.