Lektin

Ma már gyakorlatilag nincs olyan ember, akinek valamilyen mértékben ne volna problémája azzal, hogy szivárgás keletkezik a bélfalánál. Ez baj, mert a lyukas bél a rossz egészségi állapot és az öregedés és fő oka.

Bélrendszerünket egy vékony nyálkás sejtréteg, az enterociták fedik, szorosan kapcsolódva egymáshoz. Ez az szó szerint életbe vágóan fontos réteg csak sejtnyi vastagságú, de felszínének területe egy teniszpályáéval egyenlő. Ebben a bevonatban immunsejtek tanyáznak (az immunrendszer 60%-a itt koncentrálódik) és ők döntik el, mi az, ami átmegy a falon és mi az, aminek maradnia kell. Az enterociták, leharapják a három makrotápanyag (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) lebontott összetevőinek (aminosavak, zsírsavak, cukrok) egy egyedülálló molekuláját, és átengedik a falon, beleeresztve egy kapuvénába, vagy a nyirokrendszerbe. Ha a szervezet jól működik, akkor ezeken a kitüntetett molekulákon kívül minden a gáton kívül marad, ahová való.

Mi történik, ha a gát elhasználódik (előbb-utóbb ez minden esetben megtörténik csak nem mindegy, hogy előbb vagy utóbb), és más vegyületeket is átenged? Ez tudniillik a lyukas bél definíciója. Nos az első lépés, hogy az immunrendszer magasabb fokozatra kapcsol. Az eredmény a krónikus gyulladás lesz, mely az öregedés és számos más betegség elsődleges oka.  (cukorbetegség, rák, autoimmun problémák, Alzheimer kór)

        Mi az, ami a bélfalat intenzíven károsítani képes? Nos a glutén mellett a lektin néven ismert glikoproteinek (szénhidrát és fehérje összekapcsolódása) a bűnösök, amely a bélfal nyálkás sejtjei közötti szoros kapcsolatot bontják szét. A természet úgy intézte, hogy minden faj rendelkezzen valamiféle védekezési rendszerrel. A fűfélék családjába tartozó növények, pl. búza, rizs, tönkölybúza vagy rozs magjai számára a lektinek kiemelkedően magas szintű védelmet biztosítanak. Az ember hagyományosan főzés, csíráztatás, erjesztés vagy emésztés révén igyekszik feldolgozni a fent említett növényi fajban található tápanyag felszívódást gátló anyagokat, ám a lektinek természetüknél fogva különösen ellenállóak a különféle kémhatás- és hőmérsékletváltozást jelentő eljárások széles skálájával szemben és ellenállnak az élő rendszerek lebontásukra tett kísérleteinek is. Ráadásul a természet úgy alkotta meg ezt az anyagot, hogy tökéletesen kötődjön a nyálkás felszínekhez, felbontsa azokat, és képes legyen áthatolni azokon. A szájban, nyelőcsőben található nyálka (mukopoliszacharidok) leköti jó részüket még mielőtt a bélfal bevonatáig lejutnának. Ha viszont az étrend lektinekben gazdag, akkor lejutnak a bél bevonatáig, ahol a nyálka folyamatosan felhasználódik a lektinek lekötésére. Nyálka hiányában a nyálkás sejtek védtelenül állnak a savak, baktériumok és a még több mennyiségű lektin támadásával szemben. A lektineket lekötő nyálka nélkül pedig a lektinek a bélbevonat sejtjei felületén található receptorokhoz kapcsolódnak és egy zonulin nevű vegyületet termelnek, mely lebontja a bélfalat összetartó szoros illeszkedéseket.  Ha idegen anyagok rendszeresen átlépik a bélhatárt, az eredmény: krónikus gyulladás.

A zöld utat kapó idegen anyagok közül a lektinek mellett különösen kártékonyak a lipopoliszacharidok (LPS-ek). Az LPS-ek a bélbaktériumok által az osztódáskor termelt bakteriális sejtfal anyagát képezik és naponta milliárdnyi ilyen termelődik belőlük. Mivel az immunsejtek nem tudják megkülönböztetni az LPS-eket az élő baktériumoktól, citokin-riadót fújnak, ami még komolyabb gyulladást eredményez. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy a lektineknek olyan molekuláris mintázatuk van, ami hasonlít az LPS-ekéhez, úgyhogy amikor átjutnak a határon az immunrendszert még jobban felturbózzák. De a lektinek leutánozzák sok fontos szerv, idegek és ízületek alkotófehérjéit is. A nagy csatában az immunrendszer a saját testi sejtjeit idegen betolakodóknak nézheti, ami gyulladásos választ vált ki.

Nos, a bélfal védőgátja folytonossága megszakadásának mára már van egy szomorú elnevezése, az inflammaging (gyulladás+öregedés összevonva), mert ez a gyulladás következtében kialakuló öregedés kiváltó oka, ahogy számos más betegségé is, mely a korosodás folyamatát felgyorsítja.  

De ez még a kisebbik baj.  A legtöbb lektin, ahogy a glutén is, túl nagy ahhoz, hogy átjusson a bélfalon, hacsak nincs máris rés rajta. De egy búzacsira agglutinin (wheat germ agglutinin, röviden WGA) nevű lektin már elég kicsi ehhez.  A hagyományos, különféle vér- és genetikai tesztek radarja előtt jóformán teljesen rejtett marad az agglutinin okozta probléma, pedig az étrendünkben való jelenléte nagyban ronthat az életminőségünkön, és jelentősen megrövidítheti az életünket.

Hogyan történhet ez meg? Normális esetben, ha a belekben található sejtek egyetlen cukormolekulát is megkóstolnak és továbbadják a véráramba, a hasnyálmirigy az inzulin kiválasztásával reagál. Az inzulin ajtót nyit az sejteken, hogy a glükóz belépjen. Ha több a glükóz, mint amire az izom- és idegsejteknek szüksége van, a zsírsejtek sejtmembránjain levő dokkolókhoz (receptorokhoz) inzulin kapcsolódik és elfordít egy enzimkapcsolót (lipoprotein lipáz nevűt), arra utasítva ezzel a zsírsejteket, hogy a glükózt zsírrá alakítsák és a sejtben tárolják. De ha az inzulin megtette a dolgát, leválik a dokkolóról, így a sejt készen áll a következő hormonális jel fogadására.  Ez a rendszer mindenestül félrecsúszik, ha WGA szívódik fel. A WGA rákapcsolódik a sejtmembránon levő inzulin dokkolóra, de az inzulinnal ellentétben, amely dokkolna és az információt átadva menne a dolgára, a WGA marad! És még a kapcsolót is benyomva tartja a pimasz.  Emiatt a zsírsejtekbe a glükóz továbbra is beléphet és zsírként raktározódik el. Ezzel szemben az izomsejtekhez a valódi inzulin nem tud dokkolni, mert a WGA elállja az útját. Így az izomsejtek mitokondriumai nem jutnak hozzá ahhoz a glükózmennyiséghez, amelyre az energiatermeléshez szükségük lenne. Ez az inzulinmimikri az egyik fő oka a korosodással járó izomleépülésnek, mivel, ha nem jutnak elég glükózhoz, az izomsejtek elhalnak.  Még rosszabb, hogy a WGA az idegsejtek dokkolójára is csatlakozik és azokat is éhezteti. Az agy dühösen reagál és hormonszinten követeli, hogy együnk többet. Csakhogy a cukor jó része, amit az elfogyasztott ételtöbblettel beviszünk, egyenesen a zsírsejtek felé veszi az útját, mert az inzulindokkolók minden más sejten blokkolva vannak. Ez idővel az agysejtek és a perifériás idegek pusztulásához vezethet. Szóval jobb, ha ezeket számításba veszed, mielőtt megveszed a következő kenyeredet, az egészséges életmód nevében.

A többi emlőstől eltérően, az ember és még az elefántok is rendelkeznek egy bizonyos cukormolekulával, amely a lektinek artériákhoz való kapcsolódását kiváltja. Ezt Neu5Ac-nek hívják (N-acetilneuraminsav) és a véredények bevonatán meg a bélfal felszívó sejtjein (enterocitákon) ül. Pechünk van, mert ezt a feladatot a többi emlős esetében egy másik molekula, a Neu5Gc látja el. A különbség minimális, de a lektinek, főleg a gabonákban találhatók, megkötik a Neu5Ac-t, de nem kötik meg a Neu5Gc-t. Szóval ne etesd az elefántot kenyérrel, mert érelmeszesedést (arterioszklerózist) kaphat tőle, add inkább a majomnak.

A lektinek az ízületek felületén található, sziálsavnak nevezett cukormolekulákra is kapcsolódnak, immuntámadást és implicit ízületi gyulladást kiváltva. Sőt a bélgáton átszökő LPS-ek is behatolnak az ízületekbe és ugyanezt a hatást váltják ki.  Igaz, hogy a porcot, ami az ízületeket bevonja, folyamatosan újratermeli egy sejtcsoport (kondrociták és kondroblasztok), ám ha ez egyenetlenül történik a folyamatos lektintámadás miatt, akkor a porcokból tüskeszerű csúcsok és völgyek jönnek létre. Mint a smirgli. A folyamat szerencsére visszafordítható. Ha kiiktatódik a folyamatos lektinbevitel és helyreáll a bélvédő gát, a kondrociták a porcokon új, simább felszínt növesztenek. Szóval kerüld a lektint és egyél több kurkumát, nem fog többé sajogni a csípőd.   

De baj van elég. A WGA a kóros elhízás és a leptinrezisztencia esetében is szerepet játszik, mivel a hipotalamuszban akadályozza a leptin, az étvágyhormon receptorát. A WGA serkenti az epidermális növekedési faktort, mely intenzívebb működés esetén növeli a rák kialakulásának kockázatát. A WGA akadályozza a hasnyálmirigyben a szekretin termelődését, ami zavarhatja az emésztést és a hasnyálmirigy kóros megnagyobbodását okozhatja. A WGA az ondósejtekre és a petesejtekre is rátapad, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a termékenységet. A WGA a belek sejtjeinél a sejtváz kopását eredményezi, melynek következtében elhalnak és gyorsabban cserélődnek a sejtek. A WGA a belek hámsejtjeiben csökkenti a hősokk-fehérjék (hideg, meleg ellen védő fehérjék) szintjét, melynek következményeként a sejtek kevésbé védettek az esetleg káros béltartalom ellen. Csak halkan jegyezem meg, hogy egyes tudományos publikációk szerint az mRNS oltások által termelt tüskefehérjék nagy része is lektin.

Szóval, ha tudomásul vesszük, hogy a WGA hány módon káros az egészségre, milyen könnyen jut át a beleinken a keringési rendszerbe, mennyire nem észlelhető a hagyományos antitest-alapú klinikai vizsgálatok által, és közvetlen káros hatással tud lenni az emberi szervezet számos szövetére anélkül, hogy az genetikai hajlamként vagy az immunrendszer által közvetített jelként megnyilvánulna, emellett a teljes kiőrlésű termékek iránti vonzódásunk kezd általános jelenséggé válni, akkor könnyen meglehet, hogy az évek során alátámasztottuk a mondást, mely szerint "magának ássa meg az ember a sírját."

A WGA megtalálható a búzakorpában, így a teljes értékű gabonatermékekben is, beleértve a kenyeret, tésztát, a rozst, a zabot és a barna rizset. A hüvelyesekben, a paradicsomban és a burgonyában is jelen vannak. A legtöbb WGA a gabona héjából származik, különösen nagy mennyiségben csírázáskor és növekedéskor, és legmagasabb koncentrációban a fiatal növényben, magban és csírában található.  A teljes kiőrlésű, búzacsírával dúsított termékek mindegyike lényegesen nagyobb mennyiségben tartalmaz WGA lektint a gyártási folyamatokon átesett, homogenizált, csírátlanított és állítólag kevésbé egészséges megfelelőiknél. Az emberek nagyban elhanyagolják a lektinekben gazdag ételek elkészítésének és fogyasztásának hagyományos módszereit, mint az áztatás és a fermentálás, ezek helyett inkább a gyors és olcsó megoldásokat választják. Pedig a lektinek hőállóak és a normál főzés nem képes teljesen kiiktatni ezeket az összetevőket.

Egyetlen búzaszem 16,7 trillió különálló WGA molekulát tartalmaz! Így aztán a teljes kiőrlésű búzából készült kenyér fogyasztása nagyon káros lehet olyasvalaki számára, akinek a védelemként szolgáló bélnyálkahártyája kicsit is áteresztő pl. a gyulladáscsökkentő gyógyszerek (nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentők; pl. aszpirin, ibuprofen stb.), alkoholfogyasztás, savcsökkentő protonpumpa gátlók, fogamzásgátlók, antibiotikumok szedése vagy baktériumos fertőzés miatt. Egyetlen vékony szelet búzakenyér megközelítőleg 500 mikrogramm búzacsíra agglutinint tartalmaz, melyet, ha közvetlenül a vérkeringésbe fecskendeznének, az elméletileg olyan erősen összetapaszthatná a vérlemezkéket és a vörösvértesteket, hogy az infarktust vagy sztrókot okozhatna.

Mivel a növények szaporodni akarnak, ezért magvaikat látták el olyan anyagokkal, amelyek majd elveszik fogyasztóik kedvét. Eddig semmilyen káros hatás sem vette el az ember kedvét a lektineket tartalmazó étrendtől. Na de majd ez az írás!😊