Örökmozgók

A természetben léteznek külső, folyamatos energiamezők, amelyeket az emberiség részben már ki tud használni, részben pedig csak elméleti vagy kísérleti szinten vizsgál. A környezet folyamatosan ontja magából az energiát: az elektromágneses tér, a hő, a sugárzás vagy akár a kozmikus háttérzaj mind-mind valódi energiaforrások.

Az tudjuk, hogy a társadalomban nincs ingyen ebéd. De vajon a fizikában van-e ingyen energia? Létezik-e olyan, hogy örökmozgó? Nos, az „örökmozgó” szó a köztudatban többnyire olyan szerkezetet jelöl, amely külső energia nélkül folyamatosan működik, sőt működése során még többletenergiát is lead. Hogy mi? 100%-os hatásfok fölött energiát alakít át munkává? Ez sérti a termodinamika második főtételét! Többletenergiát termel a semmiből? Ez sérti az energiamegmaradás törvényét!  Ilyen nincs! Vagy mégis van? Lehetséges-e, hogy amit első pillantásra törvényszegésnek látunk, az valójában egy addig ismeretlen energiaforrás hatása? A helyes válasz: igen, lehetséges, és az emberiség történetében ez már sokszor megtörtént.

A probléma az, hogy az emberek sokszor összemossák a valódi tilalmat, az energia létrehozását a semmiből, és a külső, rejtett energiaforrások használatát. A tudomány története tele van olyan esetekkel, amikor egy új fizikai jelenséget nem ismertek fel, emiatt egy folyamat lehetetlennek tűnt, később azonban kiderült, hogy azért lehetséges, mert valójában teljesen összhangban van a fizika törvényeivel, csak van egy külső energiaforrása, amelyet korábban nem ismertünk fel. Akadt valaki, aki nem tudta, hogy lehetetlen, és mégis megcsinálta.

A rádióhullámok létezését senki sem sejtette a XIX. század közepéig. Ha valaki akkoriban antennával energiát gyűjtött volna be, bizonyára örökmozgónak hitték volna a szerkezetét. Ma már iskolás gyerekek eszkábálnak tápforrás nélküli kristálydetektoros rádiókat fizikaórán. A napsugárzásból származó energia misztikumnak tűnt a XX. század elején, a kvantumelmélet megszületéséig nem ismerték fel a kvantumenergiát. Ma már a napelemek, napkollektorok mindennapjaink részévé váltak. Az elektromágneses terek energiáját megcsapoló Nikola Tesla kortársai számára varázslónak tűnt. Ma az RFID és NFC technológiákat természetes módon használjuk például az érintésmentes kártyáinkkal vagy a telefonunk töltésére. A hőszivattyúk kimenetén látványosan több a hőenergia, mint a befektetett elektromos energia. Csak nemrég értettük meg, hogy nem azért adnak le „többletenergiát”, mert energiát termelnek, hogy nem hőt fejlesztenek, hanem a környezet hőjét szállítják egyik helyről a másikra. Még ma is kevesen tudják, hogy a Föld mágneses terét meg lehet csapolni, igaz, hogy csak kis hatásfokkal és kis teljesítménnyel. Vagy hogy a kozmikus háttérsugárzás is valódi, bár gyenge energiaforrás. Ezek mind környezetből származó energiák, de sokáig láthatatlanok maradtak az emberek számára.

Miért hívnak mégis örökmozgónak sok kísérleti vagy határterületi gépet? Három okból. 1) A legtöbben nem ismerik fel a külső energiabevitelt mert az ember érzékszervekkel nem érzékeli. Ez a környezeti energia lehet mikrohullám, rádióhullám, hőgradiens, mechanikai rezgés, elektrosztatikus töltés, napi hőmérséklet-ingadozás stb. 2) A mérési hibák nagyon gyakoriak. Főként nemlineáris induktivitás, fázistolás, visszacsatolás, rejtett tárolt energia kondenzátorokban és tekercsekben. 3) Van egy makacs kulturális reflexünk: ha egy szerkezet olyan energiaforrásból működik, amelyet nem látunk vagy nem értünk, azt automatikusan „örökmozgónak” bélyegezzük. Sőt még a kutatók egy része is dogmatikusan, gondolkodás nélkül alkalmazza ezt a címkét, akkor is, ha valójában környezeti energiagyűjtésről van szó.

Pedig az energiamegmaradás törvénye nem tiltja például elektromágneses mezők energiájának a hasznosítását, csak azt mondja ki, hogy az energia nem keletkezhet a semmiből: amit begyűjtesz, az valahonnan származik. A tudomány sem nem zárja ki új energiafajták létezését, csupán ahhoz ragaszkodik, hogy amíg nincs ismételhető, mérhető bizonyíték, addig nem tekinti bizonyítottnak.

Lehetséges-e a jövőben új energiafajták felfedezése? Nemcsak, hogy lehetséges, már történik is. Ma is zajlik az ismeretlen energiajelenségek kutatása. Lásd, kvantumvákuumkutatás, nullponti energia, gravitációs hullámok energiájának elméleti vizsgálata, téridő inhomogenitások energiája, sötét energia/sötét anyag vizsgálata, extrém körülmények között megfigyelhető részecskefizikai folyamatok kutatása, földi elektromágneses rezonancia fizikai szerepének új értelmezése.

A probléma jelenleg az, hogy az ismert technológiák alapján ezen energiaformák az átalakításának hatékonysága rendkívül alacsony, ezért gyakorlati alkalmazásuk egyelőre korlátozott. Vagy legalábbis nincs tudomásunk ilyen eszközökről. És ha valaki azt állítaná, hogy képes nagy teljesítményű extra energiát kinyerni anélkül, hogy legalább ugyanannyi energia befektetés történne, akkor bizony nagyon szkeptikusnak kellene lennünk, amíg ezt objektív, reprodukálható mérésekkel nem igazolják.

Mindazonáltal jó eséllyel nincs már messze az idő, amikor új energiamezők vagy eddig nem ismert fizikai jelenségek kerülnek feltárásra, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan nagy teljesítményű energiaforrások álljanak rendelkezésünkre, amelyek gyakorlatilag „ingyen energiát” biztosítanak. Természetesen nem a semmiből, hanem eddig kihasználatlan, de a természetben jelen levő energiaformákból. Az emberiség története megtanított, hogy amit ma lehetetlennek hiszünk, az holnap már a mindennapi technológia része lehet.