Turáni átok?

A társadalmi megosztottság a modern világ egyik általános jelensége, azonban a magyar társadalomban különösen erőteljesen érzékelhető. Nem csupán politikai nézetkülönbségekben nyilvánul meg, hanem mélyebb társadalmi, gazdasági és kulturális törésvonalak mentén is. A különböző csoportok közötti távolság sokszor nemcsak véleménybeli eltérés, hanem identitáskérdéssé válik, ami megnehezíti a párbeszédet és az együttműködést.

Vajon a megosztottság gyökerei a történelemben keresendők, vagy inkább a jelen társadalmi folyamatai alakítják ilyen mértékűvé? A válasz nem egyértelmű ezért fogalmazzunk úgy, hogy a válasz minden bizonnyal összetett. A magyar történelmet számos olyan sorsfordító esemény formálta, amelyek kollektív traumaként éltek tovább a nemzeti emlékezetben, és hosszú távon formálták a társadalmi gondolkodást. A tatárjárás pusztítása, a mohácsi vész tragédiája, a Rákóczi-szabadságharc kudarca, az 1848-49-es forradalom leverése, a trianoni békeszerződés következményei, a világháborúk borzalmai, az 1956-os forradalom elfojtása, és még sorolhatnánk, mind olyan események, amelyek nemcsak politikai törésvonalakat hoztak létre, hanem mély érzelmi és identitásbeli különbségeket is okoztak. Ezek az élmények különböző értelmezésekben öröklődtek tovább, és az eltérő történelmi értelmezések ma is egymás mellett élnek, és gyakran egymással versengő narratívák formájában jelennek meg a közgondolkodásban. A történelmi emlékezet sokszínűsége önmagában nem probléma, ám amikor ezek az eltérő narratívák kizárják egymást, könnyen a megosztottság forrásává válnak.

E történelmi tapasztalatok talaján született meg a „turáni átok” gondolata, a magyar kulturális emlékezet egyik visszatérő toposza, amely a nemzet belső viszályait, széthúzását és a történelmi balsorsot egy ősök által küldött mitikus átokkal magyarázza. * A hiedelem szerint a Szent István által üldözött táltosok átkozták meg a magyarságot, egyrészt amiért elhagyták ősi pogány hitüket és felvették a kereszténységet, másrészt a pusztai népekre jellemző öröklési rend, a szeniorátus megszegéséért. ** A legenda különböző változatai ugyan eltérnek egymástól, de közös bennük az a gondolat, hogy a nemzet kudarcai mögött saját belső megosztottsága áll. Az átok miatt a magyarok képtelenek az összefogásra, belső harcaik pedig a pusztulásukhoz fognak vezetni. („Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele.”). Beszédes jelenség: azt sugallja, hogy a magyar társadalom, keleti örökségéből adódóan, hajlamos saját kudarcait belső, szinte végzetszerű okokkal magyarázni. A magyarok különösen hajlamosak a belső megosztottságra, az egyet nem értésre, a széthúzásra és az önsorsrontásra.

A turáni átok fontos jelzésértékkel bír: megmutatja, hogyan próbál egy közösség értelmet adni ismétlődő történelmi traumáinak és nehézségeinek: saját maga állít akadályokat maga elé, mert politikai széthúzás, társadalmi konfliktusok, felzárkózási nehézségek és a történelmi lehetőségek sorozatos elszalasztása jellemzi történetünket. Ismerjük el, ez az elképzelés inkább mítosznak vagy népi magyarázatnak tekinthető, kulturális magyarázatkísérletnek, amely tükrözi a magyarság önképének bizonytalanságait. Nem igazán történelmi vagy tudományos tény, de ha belegondolunk, - és miért ne gondolnák bele, - azért van benne valami.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a negatív tapasztalatok és kudarcok ismétlődése hosszú távon hatással van a gondolkodásmódra. Pszichológiai kutatások rámutatnak arra, hogy a gyakori negatív gondolkodás hatással van az idegsejtek közötti kapcsolódásokra. Az emberi agy hajlamos a már kialakult mintázatok megerősítésére: minél többször élünk át negatív élményeket, annál inkább hajlamosak vagyunk a világot is negatívabb színben látni, mivel az agynak kifizetődőbb a bejáratott idegpályákat használni, ezért ezeket erősíti meg. Talán ezért van, hogy habár a modern elemzések szerint, a megosztottság nem genetikai vagy nemzeti sors kérdése, hanem történelmi, politikai és gazdasági folyamatok eredménye, a magyar társadalomban rendkívül alacsony a bizalom szintje, mind az emberek, mind az intézmények iránt. A bizalom hiánya pedig kulcsfontosságú tényező a megosztottság fenntartásában. Ha az emberek gyanakvással tekintenek egymásra, nehezebbé válik az együttműködés, a kompromisszumkeresés és a közös problémák megoldása. A „mi” és „ők” gondolkodásmód megerősödik, és a társadalom különböző csoportjai egyre inkább eltávolodnak egymástól.

Valljuk be, a mai magyar társadalom szélsőségesen megosztott. A különböző eszmerendszerek mentén létrejövő kommunikáció mind politikai tekintetben, mind a média világában, mind pedig kulturális téren, ennek az állapotnak a meglétét támasztja alá. Annak következtében, hogy mindenki körömszakadtáig ragaszkodik a saját megfellebbezhetetlen és megmásíthatatlan nézetéhez, és nem hajlandó a másik szemszögéből is megvizsgálni a fennálló viszonyokat, vagy legalább fontolóra venni az ellenérveket, a végtelenül polarizálódott közösségben esély sem mutatkozik a párbeszédre, ami folyamatos viszályokat szít és tovább mélyíti a szakadékot a társadalmon belül.

A jelenkori megosztottság egyik legszembetűnőbb formája a politikai polarizáció. A közéletben gyakran két, élesen szemben álló tábor rajzolódik ki, amelyek nemcsak eltérő véleményeket képviselnek, hanem saját identitást, értékrendet és világlátást is kialakítanak. A politikai hovatartozás sok esetben túlmutat a közéleti kérdéseken: befolyásolja az emberek kapcsolatait, információforrásait és mindennapi döntéseit. Már nem csupán az a kérdés, hogy ki mit gondol, hanem az is, hogy ki „melyik oldalon áll”. Ha nincs oldalad, akkor gyanús vagy.  Ez a fajta identitásalapú megosztottság különösen megnehezíti a párbeszédet. 

 A társadalmi törésvonalak azonban nem korlátozódnak a politikára, a gazdasági és földrajzi tényezők mentén is megfigyelhetők. Jelentős különbségek figyelhetők meg a főváros és a vidéki térségek között, mind az életszínvonal, mind a lehetőségek tekintetében. Az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és munkahelyekhez való hozzáférés eltérései tovább mélyítik a társadalmi különbségeket. Ezek a tényezők nemcsak anyagi, hanem kulturális és mentális távolságot is teremtenek az emberek között.

A média és az információfogyasztás átalakulása szintén hozzájárul a megosztottság erősítéséhez. A digitális térben az emberek gyakran olyan tartalmakkal találkoznak, amelyek megerősítik meglévő nézeteiket, miközben ritkán szembesülnek eltérő álláspontokkal. Az úgynevezett „véleménybuborékok” kialakulása csökkenti a párbeszéd esélyét, és tovább mélyíti az egymással szemben álló csoportok közötti szakadékot. Ebben a környezetben a vélemény gyakran fontosabbá válik, mint a tény, az érzelmi reakciók pedig felülírják a racionális mérlegelést. Aztán eljött az új világ. Az okostelefonok és a közösségi média világa, ahol már tényleg nem a tudás, hanem a vélemény lett az új valuta. Lecserélték az algoritmusok, melyek megtanulták, hogy az emberek nem azt akarják olvasni, ami igaz – hanem azt, ami megerősíti őket abban, amit már úgyis hisznek. Ugye agyunknak van az a rossz szokása, hogy csak azokat a bizonyítékokat veszi figyelembe, melyek megerősítik az aktuális meggyőződését. A bizonyítékok nem győzik meg azokat, akik magukban már eldöntöttek egy kérdést.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a magyar társadalom megosztottsága összetett és többrétegű jelenség. Nem vezethető vissza egyetlen okra, hanem történelmi tapasztalatok, gazdasági különbségek, politikai folyamatok és pszichológiai mechanizmusok együttes hatásából alakul ki. A kihívás abban rejlik, hogy a különbségek ne váljanak áthidalhatatlan szakadékká. Ehhez elengedhetetlen a párbeszéd kultúrájának erősítése, a bizalom fokozatos újjáépítése, valamint a közös pontok tudatos keresése.

Felmerül azonban a kérdés: van-e kiút ebből az állapotból? Léteznek-e még közös alapok egy ilyen megosztott társadalomban? A válasz nem egyszerű, de bizonyos irányok kirajzolódnak. A párbeszéd erősítése, a kritikus gondolkodás fejlesztése és a bizalom fokozatos újjáépítése mind hozzájárulhatnak a megosztottság mérsékléséhez. Emellett fontos lenne felismerni, hogy a társadalmi feszültségek fenntartásában nemcsak külső tényezők játszanak szerepet, hanem maguk az egyének is. A mindennapi életben az emberek többsége hasonló dolgokra vágyik: biztonságra, kiszámíthatóságra, megbecsülésre és egy jobb jövőre. Ezek az alapvető emberi igények lehetnek azok a pontok, amelyekre újra lehet építeni a párbeszédet.

De vajon léteznek-e egyáltalán olyan dolgok, amelyekben egyetértünk mi, magyarok? Léteznek-e olyan közös értékek, amelyek az erős megosztottság ellenére is csökkenthetik a polarizáltságot és segíthetnek előmozdítani a társadalmi párbeszédet. Az a helyzet, hogy a megosztás gépezete nem működne, ha nem lenne, aki működteti.  De, ami még fontosabb: nem működne, ha nem lenne, aki részt vesz benne.

A megosztottság ugyanis nem csupán „felülről irányított” jelenség, hanem alulról is épül: a mindennapi reakcióinkból, indulatainkból és előítéleteinkből. Könnyebb a másik oldalt hibáztatni, mint megérteni annak szempontjait, és könnyebb elutasítani, mint párbeszédet kezdeményezni. A változás lehetősége ezért nem kizárólag politikai vagy strukturális szinten keresendő, hanem az emberi kapcsolatokban is. A megértés, a nyitottság és az önreflexió képessége kulcsszerepet játszhat abban, hogy a társadalmi különbségek ne ellenségeskedéshez, hanem párbeszédhez vezessenek. Talán nem látványos, nem gyors, és nem is könnyű út ez. De minden valódi változás ott kezdődik, amikor az ember nemcsak a másik hibáit keresi, hanem hajlandó saját nézőpontját is megvizsgálni. Mert bár a megosztottság valóságos jelenség, nem szükségszerű végzet – hanem olyan állapot, amelyen, ha lassan is, de lehet változtatni.

Talán éppen ebben rejlik a lehetőség: nem látványos gesztusokban, hanem apró döntésekben. Abban, hogy hajlandóak vagyunk kérdezni, figyelni és árnyaltabban gondolkodni. Abban, hogy nem azonnal reagálunk indulatból, hanem megpróbáljuk megérteni a másik nézőpontját. Talán itt lenne az ideje kilépni a sorból. Nem hangosan, nem forradalmat kiáltva – hanem úgy, hogy nem gyűlölünk reflexből. Hogy kérdezünk. Hogy figyelünk. Hogy nem vesszük be a napi indulatadagot, amit szépen becsomagolva tálalnak nekünk, és még azt is elhitetik: ez a saját véleményünk. Végső soron a megosztottság nem csupán külső erők következménye, hanem belső folyamat is. Nemcsak intézmények és rendszerek alakítják, hanem az egyének mindennapi döntései is – és így a változás lehetősége is bennünk kezdődik. A megosztottság nem sors, hanem állapot! 

 

 ------------------------

*    A „turáni” szó a feltételezett ősi Turán nevű területre utal, ahonnan egyes elméletek szerint a magyarok származnak. Az „átok” pedig egy metaforikus magyarázat a nemzeti balsorsra vagy belső konfliktusokra.

**   A vérszerződéskor a magyar törzsek megegyeztek, hogy vezetőjüket mindig Álmos véréből választják, és a legidősebb rokonra száll az uralkodás joga, függetlenül attól, milyen közeli vagy távoli rokonságban állt az előző fejedelemmel – az eskü szövegének végén kimondták, ha valaki meg akarná azt szegni, „örök átok sújtsa”. István király azonban a keresztény európai uralkodóházaknál szokásos primogenitúra elve alapján követte édesapját, Géza fejedelmet a trónon, melynek értelmében az elhunyt uralkodó örökébe elsőszülött fiúgyermeke lép, szemben a legidősebb élő rokonnal, jelen esetben a hatalmat magáénak követelő Koppány vezérrel. Az átok lesújtott az esküszegő királyra, és így a magyarok azóta is állandóan hátráltatják egymást, viaskodnak, és ahol csak tudnak, keresztbe tesznek a másiknak – tartja a legenda.