Bejegyzések

Metál sztori IV.

Kép
          Manapság nem kőolaj finomítók épülnek mindenhol, hanem akkumulátor gigagyárak, és nekik a kőolaj a lítium-karbonát. Gazdasági elemzők szerint ugyanis a lítium-ion rendszerű akkumulátorok fogják uralni 2024-re a 44 milliárd dollárosra becsült energiatárolási piacot. Bizony, forradalmian megváltozik a közeljövőben, ahogyan előállítjuk, tároljuk és felhasználjuk az energiát. A változás alapja pedig a lítium maga, nem a kőolaj, nem a gáz és valószínűleg nem valamilyen más fém, ami helyettesíthetné. De, mint azt az előzőekben láttuk, a lítium nem ott van, ahol az olaj, vagy a gáz. Ezért, ha a lítiumhoz fűzött nagy remények beválnak, akkor a következő években az egykori olajtársaságokhoz hasonlóan új világpiaci szereplők erősödhetnek meg, és, mint láttuk, nagyon eltolódhatnak a hangsúlyok a fontos nyersanyagkincsekkel rendelkező országok térképein.           A harc már elkezdődött. A következő években a lítiummal kapcsola...

Metál sztori III.

Kép
          Ahogy a kőkorszak sem azért szűnt meg, mert elfogyott a kő, az olajkorszak sem azért fog megszűnni, mert elfogy az olaj. Arról van szó, hogy míg a múlt század a szénhidrogénekről szólt, addig a negyedik ipari forradalom gyorsan változó körülményei miatt egyre inkább más nyersanyagok kerülnek a kereslet fókuszába. A közlekedésben és az energiatermelésben használt csúcstechnológiák fokozottan megváltoztatják a világ nyersanyagigényét: a fosszilis energiahordozók, az olaj és a szén uralkodása után egyre nő a kereslet a speciális tulajdonságú ásványok iránt. Például, mint láttuk, a lítium iránt.           A lítium egy erősen reaktív alkálifém, a természetben elemi állapotban nem található meg, csak vegyületeiben fordul elő. Lágy, ezüstfehér színű fém, de ha nedves levegővel érintkezik, akkor a korrodálódás miatt ezüstszürke, majd fekete lesz. Sokáig a legnagyobb felhasználója a repülőgépipar volt, a lítium kenőzsíroknak...

Metál sztori II.

Kép
          Amikor tengeri sót szórunk a vasárnapi sültre, akkor bizony lítium-sóval is meghintjük azt! Ugyanis a lítium a tengeri só lepárlásának egyik felesleges mellékterméke. Ez nem baj, hiszen a lítiumról azt tartják, hogy lelassítja az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását.          A becslések szerint az Andok hegyvonulataiban található, több mint 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű és 3656 méter magasan fekvő Salar de Uyuni felszíni sómező rejti a világ legnagyobb lítiumnyersanyag készletét. Ez a világ legnagyobb, durván 100 kilométer átmérőjű sós mocsara, olyan hatalmas, hogy a Google műholdas világtérképén már akkor jól kivehető fehér foltként látszik, amikor még a teljes kontinens is belefér a nagyításba. A Chile-Argentína-Bolívia által határolt háromszög alakú mező rendkívül gazdag lítium sóban, ami az alapanyaga a lítium karbonátnak és lítium hidroxidnak, ami továbbfejleszthető lítium-ion akkumulátorrá. A kinyeré...

Metál sztori I.

Kép
          A modern kozmológiai elméletek szerint a lítium egyike annak a három elemnek, a hidrogén és a hélium mellett, amely az ősrobbanásban keletkezett. Az ősrobbanás-elmélet szerint azonban háromszor annyi lítiumnak kellene lennie az univerzumban, mint amennyiről ma tudunk. Lehet, hogy az elmélet beigazolódik és megtalálják a hiányzó mennyiséget, de lássuk be, erre azért kockázatos stratégiát építeni.           Pedig az elektromos autók elterjedése miatt a lítium iránti kereslet robbanásszerűen növekszik, hiszen jelenlegi ismereteink szerint a lítium-ion akkumulátor a legjobb megoldás az energia tárolására, nem csupán az elektromos autókban, hanem számos elektronikai termékben is.           Ha a Goldman Sachs elemzése helyénvaló és 2030-ban már 83 millió elektromos jármű szeli az utakat a mostani 2 millió helyett, akkor az elektromos autózás elterjedése – feltéve, ha ez lítium-ion alapon törté...

Okos dolgok

Kép
             Manapság a háztartásokban átlagosan 2,4 fő,   0,3 háziállat és 6,3 okos készülék van. Bizony, jelenleg több okos eszköz található egy lakásban, mint amennyi ember és háziállat együttesen és ezek egyre fontosabb szerepet töltenek be az életünkben. A statisztikák szerint az eddigi éves átlagos növekedési ütem elérte az 54,7 százalékot. De 2019-re már 300 százalék feletti növekedést jósolnak. Megérkeztünk az okos és összekapcsolt termékek világába! Ha valaki még nem vette volna észre, szólok: minden, ami körülvesz minket, egyre okosabbá válik, és ezek a dolgok egyre inkább összekapcsolódva végzik tevékenységüket.             Okos. Eddig inkább csak akkor találkozunk ezzel a szóval, amikor a tanító néni megdicsérte a gyermekünket. De napjainkban már minden okos. Először a telefonunk lett okos, majd a tévénk, azután pedig ugrásszerűen minden elkezdett okossá válni, az óra, a l...

History

Kép
         "Învățământul nostru de partid, învățământul cadrelor de conducere, trebuie mai întâi să-l învețe pe fiecare să lucreze cu oamenii și pe urmă cu mașinile. Numai când vor ști să lucreze cu oamenii, atunci vor reuși să-și facă munca cum trebuie! Unii, considerând că au învățat să mânuiască un calculator au devenit superiorii altora, îi desconsideră pe alții și adoptă o atitudine care trebuie lichidată cu desăvârșire."              Tovarășul Nicolae Ceaușescu, la Consfătuirea de lucru cu activiștii și cadrele din domeniul educației politice, al propagandei și ideologiei, 9 septembrie 1977. 

Így jártak

Kép
          Kezdetben vala a részvény. A népek megvették és látta az Úr, hogy ez jó. Az árfolyam emelkedett, az Úr mosolygott. Aztán a befektetők túl mohók lettek. Az Úr megbüntette őket árfolyam zuhanással. De a befektetők fifikásabb csoportja - nevezzük őket shortolóknak - kitalálta, hogyan lehet a csökkenésen is keresni. Ám egy idő után ők is mohók lettek, így az Úr ismét megbünteté őket. Kitalálta a piacot, ahol az árfolyamok nem mozdulnak igazán semerre. De a furmányos spekulánsok - nevezzük őket volatilitás kereskedőknek - ismét kicselezték az égi akaratot. Kitalálták hogyan lehet az árfolyamok változatlanságán keresni. Na ez már sok(k) volt az Úrnak és kirekesztette őket a paradicsomból.   Összeomlás a tőzsdén

IT

Kép
          Ma egy laptop indításkor több utasítást hajt végre, mint amennyi ahhoz kellett, hogy embert küldjünk a Holdra és vissza is hozzuk. Pedig a szoftverfejlesztés technológiája alig változott az elmúlt néhány évtizedben. A fejlesztők egy szövegszerkesztő előtt ülnek, szöveget visznek be, meghívják a fordítót, betöltik az alkalmazást és futtatják, majd, mivel nem működik jól, debugolják. Az eszközkészlet persze sokat fejlődött, de az alapvető tevékenység nem változott, továbbra is a forráskóddal szenvedünk, amiből a compiler készít futtatható gépi kódot. Ez igazán meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a számítástechnika területén amúgy mekkora fejlődés zajlott le. Sőt gyanús, nagyon gyanús. Nem kellett volna itt nagyobb fejlődésnek lennie?           Az első programozási nyelvek megjelenése után a számítástechnikusok első dolga az volt, hogy olyan programokat készítsenek, amelyek megkönnyítik a további programok írását. Erős...

Tempora mutantur

Kép
    Tempora mutantur, et nos mutamur in illis.     

Változó idők

Kép
          A világ legjobb teljesítményű számítógépei jelenleg egy tücsök agyának a feldolgozóképességével rendelkeznek. Szerencsére a tücskök nem szoktak repülőgépet vezetni, számtáblát felismerni, vagy a Wall Streeten kereskedni.           A számítógépek viszont igen és hamarosan egyéb területen is átveszik az irányítást. Ilyen például a Big Data világa.           A Földön jelenleg tárolt adatok összmennyisége sok ezer exabyte-ban mérhető (1 exabyte = 1 milliárd gigabyte) és nagyjából háromévente megduplázódik. Mivel ez az óriási adathalmaz ma már szinte teljes egészében digitális formátumban tárolódik, a számítógépek számára hozzáférhető és közvetlenül tudnak műveleteket végezni vele. A legkülönfélébb források sokaságából érkező adatokat a legkülönbözőbb formátumokban rögzítik, emiatt nehéz őket összepárosítani vagy összehasonlítani, ezért úgy mondjuk, hogy strukturálatlanok.      ...

Hangyányi

Kép
          Az elmúlt év során a becslések szerint 10exp12 (tíz a tizenkettediken ) mikrocsipet gyártottak. Ez nagyjából a világ teljes hangyapopulációjának felel meg. Szóval a számítástechnika fejlődése rendkívüli volt az elmúlt 70 évben. Ha az autómotorok terén is ilyen ütemben fejlődött volna a technológia, az átlagos autó ma egészen másképp nézne ki: a fénysebességnél hatszor gyorsabban száguldana, 2 deci benzint fogyasztana 100 km-en, és kb. 1 dollárba kerülne. Annyiba, mint egy szelet pizza. 😊

Pötty

Kép
              A nanométer nagyjából az a hosszúság, amennyit egy férfi szakálla egy másodperc alatt nő. A nanométer valóban kicsi, de nem a legkisebb dolog a világon. Egy kutatócsoport nemrég egy nanométernél kisebb kvantumpontot hozott létre, ami az eddig csak elméletben létező kvantumszámítógép gyakorlati megvalósítását eredményezheti. A kvantumpontok különleges elektromos tulajdonsággal rendelkeznek, mert az egyébként igen mozgékony elektronok mintegy "dobozva zárva" vannak körülötte. A kvantumpontokban lévő elektron kívülről, elektromos térrel mozgatható, ez az, ami egy új számítástechnikai rendszer alapja lehet. A most létrehozott kvantumpont, nevezzük őt kvantumpöttynek, lehetővé teszi, hogy akár egyenként irányítsák az elektronokat.           A kvantumpöttyök tuningolhatósága fontos alapja lesz a közeljövő kvantumszámítógépeinek, mivel a jelenlegi tranzisztoros számítástechnikai rendszerekhez képest ezersz...

Sör

Kép
             A sör az kell. „Egy pohár tiszta, világos sör a déli órákban mintegy visszaadja a töprengő hajlamú magyar lelki egyensúlyát” - írja Márai Sándor, és milyen igaza van! Minden férfi tudja, hogy a sörivás nem egy szimpla piálós tevékenység, hanem a fajunk fenntartása érdekében kialakult fejlődéstani sajátos aktus. A sörözés a férfi számára egyet jelent az önkifejezéssel, a családi tradíciók ápolásával, a barátság kiteljesítésével és a szabadidő legteljesebb kitöltésével, méghozzá egy olyan szakrális rítus művelése során, mely csak a nem beavatottak számára tűnhet a tudat - többnyire a szorongás vagy unalom fájdalmas élménye által kiváltott - helytelen működésének. Egy középkori mondás szerint: aki iszik, alszik; aki alszik, nem vétkezik; aki nem vétkezik, az szent; ergo aki iszik, az szent.              Mindenesetre sok energiát kell fordítanunk erre az evolúció által ránk erőltetett t...

Alea iacta est

Kép
           2020-ra 30 milliárd szenzor, 2030-ra 100 billió (100 ezer milliárd) szenzor hálózza majd be világunkat, összekötve mindent mindenkivel, egy globális neuronhálózatban. Így jön létre a dolgok Internetje, egy fizikai hálózat, ahol a bitek mellett az atomok világa válik elérhetővé. Egy pár éve még senkinek, még a legvadabb képzeletében sem merült fel annak a lehetősége, hogy egy technológiai forradalom annyira extrémmé válhat a termelékenységében, hogy a határköltségeket ténylegesen közel nullára csökkenti, és megteremti a feltételeit egy új, közösségi együttműködésen alapuló gazdasági modellnek, amely megoldja a társadalom fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásait. A kocka el van vetve. Végső diadalának pillanatában a kapitalizmus a legcsodálatosabb halálát fogja megtapasztalni. 😊

Egyszerűsítés

Kép
          Óriási gondot okoz ma, hogy az autók elektronikája sokkal gyorsabban fejlődik, mint az autószerelők agya. Javítani már nem nagyon javítanak semmit, az egyetlen, amit tudnak, hogy kiolvassák a hibakódokat és alkatrészt cserélnek. Például apró kontakt-hibákra még a márkaszerviz is rögtön komplett motorvezérlőt akar cserélni, nem kevés pénzért. Ilyen körülmények közt nagy szükség lenne olyan közösségi szakértői rendszerre, ami összegyűjti a sikeres javítások tapasztalatait szabályok formájában, és a hibajelenségekből visszakövetkeztet a hiba lehetséges valódi okaira. Az autógyártók persze ellenérdekeltek ilyen nyílt rendszerek létrehozásában, mert a márkaszerviz lehúzáson nagyobb profitjuk keletkezik, mint magán az erősen akciózott autó eladáson. 😋